Holo Operációs Rendszer | Negyedik Beszélgetés
- Említetted, hogy ha valaki ilyesmibe kezdene, fejlesztenie kell önmagát és az agyát. Mit jelent ez pontosan?
- Önmagad fejlesztése az, hogy olyan emberré válj, aki méltó ezekre a feladatokra. Ehhez nem árt már előtte is olyan életet élni.
- Mi van akkor, ha erre később jövök rá és előtte nem éltem ilyen életet?
- Komoly próbákon kell átjutnod, ami igazolja, hogy erre tényleg rájöttél. De sajnos még ez sem elég arra, hogy ebben a valóságban egy bizonyos szint fölé emelkedj, ám arra már igen, hogy egy másik valóságban megtehesd. Most nehéz erről beszélnem, mert a mondanivalóm ütközik a 3D-ben élők komfortzónájával, hogy mit is jelent az a másik valóság. Először adott az értelmezése, hogy egy párhuzamos valóságban, ahol szintén te vagy az az ember. Itt megjegyezném azt, hogy ez a kollektív nézőpontból nem ennyire lényeges és ez is okozta az első komoly konfliktust nálam velük. Ők nem értik az egyént és nem is tartják fontosnak, itt viszont az egyéni a lényeg, akinek szüksége van a megfelelő fontosságra. Az egyént az életében elérendő célok mozgatják, aminek az eredményéből is ő részesül. Na ez nagyon nincs így fenn és annyira nem, hogy szó szerint háború robbant ki emiatt közöttünk.
- Kik között?
- Egy egyén között, ez lennék én és egyes kollektívák között, akik itt beavatkoznak.
- Ezek a harcok hogyan zajlanak?
- Az elmével, miközben az események megvalósulnak, eltérülnek vagy kudarcba fulladnak. Ha már arról beszélünk, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki ilyesmibe kezdjen, arra azt mondom, hogy a körülmények szerencsés alakulása és olyan személyes kvalitások. Mert ennek a harcnak a mérőműszerei benned vannak, egyrészről érzések, érzelmek, megérzések formájában, másrészről fejben nagyon stabilnak kell lenned félelem nélkül, harmadrészt a rendelkezésedre álló információkban is el kell igazodnod.
- Mi a harc célja?
- Az egyéni tudat eszének rendeznie kell az intuitív agyféltekén felmerülő problémákat. Ami nem könnyű, mert az egyént ők szigorúan alárendelik a kollektívának. Ennek gyakorlati problémáiról nehezebb lett volna 10 évvel ezelőtt beszélnem, de már túl vagyunk 10 év olyan kollektív megszálláson, ahol ha ránézel a politikára, azonnal érteni fogod a helyzetet. A kollektívának nem számít az, hogy te milyen ember vagy, ha nem tud téged úgy használni, ahogy ő azt megszokta. Ehhez kell a feltétel nélküli hűség és a kritikamentes végrehajtás. Ráadásul a megszállás természete miatt tudja cserélgetni az emberek között a személyiséget, a karmát és bizonyos képességeket, ezért aki felveszi ezzel szemben a harcot, nagyon elszántnak kell lennie. Azért különösen nehéz ez, mert a fenti tudatok racionális agyfélteke híján olyan hatást keltenek, mint itt a gyerekek és komoly hatalom van a kezükben. A legtöbb ember azonnal leborul vagy pszichológushoz rohan már annak töredékétől, mint ami később rájuk várna. Én azonban látom, milyen világ várna ránk ebben az ő értelmezésük szerinti földi mennyben, ahol nincs helye az egyéni tudatnak. De paradox módon pont az egyéni tudat az, aki a megoldással előállt.
- Nem folytattad a 3D komfortzónával kapcsolatos gondolataidat, igazából nem is mondtál erről semmit.
- Igen, mert elkanyarodtam. Úgy is bejuthatsz a felsőbb világokba, ha ebben a valóságban olyan közel kerülsz minőségedben ahhoz a valósághoz, ahol sikerül, amilyen közel csak tudsz. Rossz ember voltál, de megváltoztál ás kihoztad a helyzetből a legtöbbet. De van egy másik lehetőség, hogy az elhatározásod okán meghalsz és a tudatodat visszahozod az idővonal egy korábbi pontjára ugyanabban a valóságban és újrajátszod. Szerintem velem ez történt. Ez is a magyarázat arra, miért éltem ilyen tisztességes előéletet, hogy akik engem akkor ismertek, baleknak és lúzernek neveztek a hátam mögött egy akkor már törtetővé váló világban.
- Szóval egyedül szálltál szembe ezekkel a fejünk fölött, az embereikkel és az erőforrásaikkal?
- Ezek az érvek szólnak mellettük. A fejük fölül érkezem és itt egy saját fejlesztésű spirituális csúcstechnológia, amit elég csak rájuk indítani, ez az érv mellettem. Az utóbbi 10 évben hasítottak és menővé váltak, ám gyakorlatilag nincs személyzeti politikájuk, nekem viszont van és az igen komoly. Egy idő után lényegessé válik az, az emberi szinteken ki mennyire jó. Ezeknek elég, ha valaki behódol nekik, így még egy harmadrangú köcsög, aki egy normális világban soha nem jutott volna a hatalom közelébe sem lehetett fényűzően élő főnök a közpénzekből. Mondanom sem kell, nem kicsit akadtam ki azon, hogy merték ezek magukat fejlettnek és felsőbbrendűnek hirdetni és hogy adhatták a nevüket ezekhez a senkiháziakhoz, akiket feltétel nélkül emeltek fel, illetve a seggnyalás feltételével, de én ezt nem tartom szakmai eredménynek.
- Úgy érzem elfordultunk a politika irányába.
- Akár a valláséba is elfordulhatnánk, mert a lényeg ugyanaz. Amúgy az egyik fő problémát, amit jól illusztráltak az előzőek sikerült megoldani úgy, hogy az operációs rendszer már különbséget tesz az admin és játék szintek vonatkozásában, míg ezek eddig egybefolytak. Nagyjából úgy, hogy akik adminfeladatokat végeztek, azokra szolgaként tekintettek a játékosok, akik istennek nevezték magukat és vannak is, akik ilyen erővel rendelkeztek. Az új világban az admin szint nem rendelkezik játékhatalommal, ám ők vannak elismerve igazi istenként. Míg a játékosok maradhatnak továbbra is istenek, de csak a játékban.
- Beszélsz még erről az időutazásról?
- Ez nem a klasszikus időutazás. Ez a halállal végzett tudati utazás.
- Mi kell hozzá?
- Szerintem mindenki csinálja. Sokat számít az, hogy közvetlenül a halálod előtt mire gondolsz és azt a hologram hogyan értelmezi.
- Ezzel újraírhatod a valóságot?
- Kisebb-nagyobb mértékben. Az agyadtól függ és persze a kiérdemelt jogosultságodtól. Inkább beszélek úgy, hogy mi van az új világban, mint a régiben, amibe az inkompetens behatolás történt. Ugyanis a korrekció már elindult.
- Neked milyen agyad van? Hogyan fejlesztetted?
- Az előéletemben ért engem pár súlyos fejsérülés, így utólag már látom az első okát és az emelt látószögű okát is. Minden ilyen után sikeresen újrarendeztem a tudatomat, hogy az eredmény jobb lett, mint volt. Ám ha az ember túl értelmes lesz, felmerül az a probléma, hogy a környezete már nem képes követni és úgy látják, megbolondultam. Viszont ebben a dologban jól jött.
- Mi az emelt látószögű ok?
- Különben sosem érem el a 42. dimenziót. Kinyílt az agyam a mélyebb tartományok felé, amit úgy nevezek, hogy hardveres tuning. Amire jött a szoftveres, ahogy találkoztam az ezoterikus mesterekkel. Nekem már csak egy új szoftvert kellett csinálnom. Meg is csináltam magamnak, aztán elgondolkodtam, miért ne tegyem lehetővé ezt másoknak is.