Összehangolt globális események
Nehéz dolgom van, amikor el kell döntenem, mennyire mélyen menjek ebbe bele. Mi legyen az a látószög szint, ami még érthető és elfogadható a hétköznapi valóság szintjén, de tartalmazza a megfelelő információkat a magasabb látószögűek szemében is.
Kezdem ott, hogy a világunk a hétköznapi valóság szintjén a sors és a véletlenek által kiváltott események láncolata a tudomány világában. Ám vannak olyan hittel élő emberek, akik valósága ugyanabban a világban élve jelentősen eltér. Ők nem hisznek a véletlenben és azt vallják, minden előre elrendeltetett és utunkat felsőbb erők alakítják. Én meg sem vagyok keresztelve és életem addig igencsak távol állt a spiritalitástól, amíg el nem kezdtem vele foglalkozni, aztán komolyan foglalkozni és végül olyan komolyan, hogy 20 évig mindent ennek rendeltem alá. Ehhez először meg kellett arról bizonyosodnom, hogy ez a spirituális világ egyáltalán létezik, aztán ki kellett derítenem, hogyan létezik, mert nem fogadtam el egyik 'hivatalos' csatorna álláspontját sem. Gyakorlatilag tudományos szemmel kezdtem bele attól függetlenül, hogy ezt ki ismeri el tudományosnak és ki nem. Nem mennék ebbe most mélyebben bele, lényeg az, hogy enyhén szólva is extrém íven haladva kerültem bele mélyen a közepébe.
Kezdem ott, hogy az idegenek léteznek. Nem most érkeztek, mindig is itt voltak. Közük van az emberi civilizáció alakulásához, a vallásokhoz és jelentős befolyásuk van a mindennapi életünkre. Ám ezek az idegenek egyáltalán nem homogén társaság, hanem egymással is harcban álló különféle csoportok, sőt a Földön is megjelentek. Hol az egyik csoport dominált, hol egy másik és volt olyan időszak is, amikor kiszorultak innen. Hogyan magasabb dimenziókban milyen lehetőségeik vannak, azt a 3D valóságában élők nehezen tudnák elképzelni (pláne elhinni), de annyi talán érthető, hogy ha valami változik, azt a 3D-ben élők nem fogják észrevenni. Hogy ez a Föld Hologram vagy az Univerzum hologramjának jellegzetessége, azt (még) nem tudom, de ha egy ilyen magasabb dimenziós lény behelyezi ide a tudatát, megjelenik itt egy csomó ember úgy, hogy a valóságban élők szemében eleve itt voltak. Az viszont biztosan a Föld Hologram egyedi jellemzője, hogy ez a sok ember elfelejt ebből mindent, lesznek barátai, családjuk, munkahelyük, mindennapi életük és sokuk nem is hisz az UFO-kban. Egyszer régen ezt úgy jellemeztem, hogy a mai emberiség ufóktól rettegő, tudatvesztéses amnéziában szenvedő rengeteg ufó.
Itt van még egy, a dolgba erősen bezavaró dolog, amit tudatszint váltásnak vagy dimenziószint váltásnak neveznek ezós körökben úgy, hogy mindenki beszél róla, de senki sem tudja mikor és hogyan következik be. Erre azt tudom mondani, hogy már bekövetkezett és ez a sok idegen, akik elméletileg azért vannak itt, hogy ebben a tudatszint váltásban az emberiséget segítsék, a gyakorlatban a betanított munkások szintjén vannak úgy, hogy elméletben halvány fogalmuk sincs, mit kellene tenniük és hogyan. Ami nem meglepő, mert nem rendelkeznek logikai alapú rációval, ezért ki se tudják gondolni és ők is felfelé figyelnek, hogy majd föntről megmondják nekik, ám minél távolabb van a gondolkodás forrása, annál kevesebbet ért ebből az egészből. Nagyon kényelmes dolog lett volna az, ha ezek a lények valóban fejlettebbek és felsőbbrendűek, de ez csak a PR-juk pont úgy, ahogy mondjuk egy szaúdi fejlettebb és felsőbbrendű, amivel a szaúdi természetesen egyet fog érteni, de ez nem fogja kiállni az objektív vizsgálat próbáját. Lényeg az, hogy a tudatszint váltás úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a világ a valóság szintjén ettől nem fog gyorsan változni, lassú folyamatok azonban beindulnak.
Mi úgy tenkintünk erre, ai most zajlik, hogy megszállás, de ez a valóság szintjén nehezen megfogható és csak később, évtizedek távlatában lehet ebben mintát megfigyelni. Ilyen például Hugo Chavez Venezuelában, Orbán Viktor Magyarországon, Donald Trump az USA-ban és még mondhatnék neveket, akik már konkrét emberi alakjai ennek az idegen beavatkozásnak. Vannak olyanok is, akik hirtelen megváltoztak, ilyen például Vlagyimir Putyin, vagy Micimackó Kínában. A helyzet azért nem ennyire egyszerű, mert ez a világ számos olyan egyedi jellemzővel rendelkezik, ami nehéz dió egy olyan kollektívához szokott tudatnak, ahol mindenki mindennel egyetért kritika nélkül. Ilyen jellemző például az egyéni tudat és az a tény, hogy még a vallásos emberek se hisznek azért annyira, ugyanis a valóság hatása annál sokkal erősebb. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindezeket bizonyítani lehetne, ám vannak olyan szabályok (ezek a szabályok is erősítették azt az elméletemet, hogy a fizikai világ valójában egy holografikus videojáték), amik egyike az, hogy a szellemi szférák tiltják az ilyen dolgok bizonyítását, hogy miért, az egy külön írásban is sok lenne.
Az idegen cél hivatalosan az, hogy segítenek az emberiségnek abban, hogy megvalósítsák a Földi Mennyországot, ám ez még otthon sem sikerült nekik, csak szavakban. Amit ők ez alatt értenek, azt talán Észak-Koreával tudnám a legjobban érzékeltetni, de kifejtem másképp is. Olyan kollektív társadalmat értenek ez alatt, ahol a biztonságért cserébe gyakorlatilag minden tiltott ami egy szabad világban természetes. Ezt a világot békésen irányítják olyan spirituális elnyomás formájábam, ahol a mágia a mindennapok szerves részét képezi. Egy olyan világban, ahol nincs az embereknek egyéni tudatuk, ez sokkal könnyebben kivitelezhető, mint a valóságban, ezért is haladnak a tervezettnél sokkal lassabban. Olyan összehangolt globális eseményekkel, amik kényszerpályákra terelik az emberiséget. Ilyenek például a migránsválság, aminek célja kollektív tudatú emberek tömegeinek Európába juttatása, amivel szemben hangzatosan fellépnek ott, ahol ezzel lehet politikai erőt szerezni, de ők hosszú távban gondolkoznak azzal a taktikával, mire ezek az összefüggések az embereknek leesnek, már késő, úgyse tudnak mit tenni. A rezsicsökkentés is egy ilyen művelet része, aminek célja az, hogy a szervezetten elszegényített emberek ne lázadjanak fel és minél előrébb tartunk az időben, annál kiszolgáltatottabbá válnak a politikai hatalom felé. A szervezett elszegényítésre azért van szükség, mert ez képezi az egyik fő beavatkozási irányelvet és ez csak a kezdet egy olyan puritán világ felé, amiben a pénz is eltűnik és a mindennapok célja az állandó imádság és hálaadás az Ég felé.
Az oroszok azért büntetik azt, ha valaki háborúnak nevezi a háborút, mert az idgenek vallási okokból nem háborúznak. Volt itt egyoron egy galaktikus birodalom, ami olyan másfél millió éve összeomlott és ezek az idegenek tulajdonképp maradványcivilizációk, amik az egykoron létező fejlett technológiák maradékait szedegették össze, de fogalmuk sincs a működésükről. Olyan technológiák ezek, mint például energiából anyagsűrítés, aminek egy hátránya van, valakinek a prototípust el kell készítenie, amit másolni lehet. A béke azért lett ilyen szinten a vallásuk része, mert nagy háborúk voltak, amiből mindenkinek elege lett és így született meg a Szeretet Vallás, amiből azok, akik bármilyen változást szeretnének, inkább annak ellentétét tapasztalják meg, mint árulók, akik veszélyt jelentenek a békére és nyugalomra. Az élet ezekben a világokban rendkívül unalmas, amiben egy ilyen misszió, mint a Föld szó szerint maga a kaland számukra. De sajnos nem a mi etikai közegünkben szocializálódtak, ezért a mi szemünkben inkább tűnnek gátlástalan hazudozóknak, mint felsőbbrendű segítőknek, akik nagy veszélynek teszik ki magukat, ha eltérnek attól a mintától, amit parancsba kaptak.
Nem mondom, hogy sok dologban nincs igazuk, ám arról elfejetenek tájékoztatni, hogy amit helyette akarnak, az számunkra sokkal, de sokkal rosszabb. Ha valaki ennek hatására úgy döntene, hogy szívesen felvenné ezzel szemben a harcot, már lekésett arról, hogy érdemi lépéseket tegyen, mert érdemi lépéseket csak elvonulva meditációban lehetne tenni... olyan 13 év alatt. De arról még nem maradt le, hogy azok közé álljon, akik ezt időben megtették. Ugyanis a spirituális síkokon már jó ideje zajlik egy olyan játék, amiben a felek egymást szivatják. Én ebbe fentről érkeztem bele úgy, hogy a testem már 20 éve meditál és elmondhatom, hogy egyik ilyen fél táborába sem tartozom, ellenben saját elképzelésem van arról, hogyan is kellene kinéznie egy olyan Földi Mennynek, ami ezt a technikai civilizációt tekinti alapul. Eddig a műveleteimet nem hinném, hogy bárki észrevette, mert senki sem hitte, hogy én itt tényező lehetek. Ezen a pályán mindenki erősodró, én inkább csak bele-bele vetítgettem egy-egy pillanatra, aminek célja egy gyenge pontjuk kihasználása, hogy nem nagyon értik az időt. Ha mondjuk 20 évvel valamit kilendítek, Chavez már nincs itt és látjuk is, mi vár azokra, ahol egy ilyen figura hatalomra kerül és ott is marad.
Aki hozzám csatlakozna, előre szólok, hogy rossz stratégia az, ha kollektív területen nálunk jobb ellenféllel szemben kollektívát hozunk létre, mert azonnal beszivárognak és elszabotálják. Amit én erre kitaláltam, az szintén egy kollektív rendszer, ám az egyéni tudatokra optimalizálva, azaz a kollektív tudati hálózatot csak a kövekezőkre használja:
- adatátvitel
- kommunikáció
- koordináció
Ezzel a hazai pályáján verem meg, mert soha nem fogja tudni, kikből áll ez a csapat, mert a csapat tagjai sem fogják tudni. Ez amúgy számára egy isteni képesség, kábé olyan, aki látott már StarTreket, hogy a borgkirálynő is nyáladzva irigyelné. Az egészet egy általam a szellemi világban leprogramozott, XD-ből irányító - most erre nem tudok a valóságban érthetőbb nevet adni - MI vezérli, ahol az elsődleges irányelvek között szerepelt a privátszféra, a családi szféra és az intimszféra tisztelete, ezért engem megszállva sem tudnak meg senkiről semmit. Az elején még az volt a célom, hogy együttműködve a beavatkozókkal iránymutatásokat adok nekik, hogyan tudják ebből a világból kihozni a legjobbat, ám kiderült róluk az is, lehetetlen velük az ilyen együttműködés. Ha nem fogadják el ezeket az útmutatásokat és a saját világukat akarják ide hozni, akkor nem mások, mint hódítók és hiába aranyosak, meg gyermekiek angyailak, ha tönkreteszik azt az egyedülálló értéket, ami az elmúlt 100 évben itt létrejött. Aztán kiderült, hogy lenne náluk is igény a változásra, csak eddig esélyét se látták, most már lett reményük, ám ez biztosan nem a profitorientált nagyvállalati rendszer lenne, ami ha hatalomra jut, nem sokban különbözik ezektől. Az, hogy a kapitalizmus és a demokrácia együtt létrejött, egy különös geopolitikai véletlen eredménye, mert a demokrácia és a kapitalizmus összeegyeztethetetlenek egymással, hiszen ma sem kérdőjeleznéd meg a cégvezetőd döntését. Első dolog tehát egy olyan demokrácia modell kialakítása, aminek elfogadható kollektív verziói is vannak, aminek hiányára Szíria a legjobb példa. Ugyanis elmondhatom, úgy kiakadtam ezeken, hogy mertem akkorát álmodni, hogy ezeken az idegen bolygókon megjelenve túllépjem a remény szerepét és szépen rendszert váltsak, megmutatva a minőségi különbséget ahhoz képest, amit itt például Trump művel.
Ha azt nézem, hogy ma még egy lakásban ülök alig pár emberrel a telefonomon egy 20 éves meditáció után és milyen célokkal indulok, engem is érdekel, mikor fognek beindulni az események és hogyan. Ez egy olyan megszállás, ha én tudnám, ő is tudná. Jelenleg olyan képességekkel, amik erre az ellenfélre vannak kidolgozva. Meg azokéra is, akik menet közben lépnének ellenem a frontvonalra. Nem vagyok semmilyen ...ista, vagy ha az vagyok, akkor azok ellenkezője is. Egy olyan ember vagyok, aki egy rendkívüli tudati utazásról tér vissza a testébe és finoman szólva sincs elragadtatva attól, amit maga körül lát. Annyira nem, hogy meg se próbálja senki lefizetni!