Rang és pénz
- Gondolkoztál már azon, hogy mit fogsz csinálni a visszatérésed után?
- Különböző forgatókönyvek vannak, amiknek csak egy részét ismerem.
- Miért?
- Mert közben harcban is állok olyan lényekkel, akik képesek arra, hogy belelássanak a fejembe. Ezért maradtam a jól bevált módszeremnél, amivel a mélytranszban oldottam meg a problémákat.
- A mélytranszban nem láttak bele a fejedbe?
- Nem, mert az jóval fölöttük zajlik. Ideális esetben az lett volna, hogy semmiben nem szenvedek hiányt és csak azzal foglalkozom, ám ennek ellenkezője történt. Kiderült, hogy nem igaz az a prekoncepció, hogy ezek fejlett és felsőbbrendű lények, az egyéni tudat szemszögéből legalábbis. Mindenki azzal száll ebbe bele, hogy ezek angyalok és mindent tudnak. Működésbe lépnek azok a vallási reflexek, amik fő motívuma a leborulás és ennek eredménye a betagozódás egy kollektívába, amiben más irányt vesz az ember élete, mintha beülne egyedül egy lakásba.
- Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek?
- Nem vagyunk egyformák és ha hiszünk az asztrológiában, más szempontok lesznek fontosak az egyik ember számára és mások egy másik számára. Azaz ha valamit én előnynek és hátránynak látok, az nem biztos, hogy átültethető terád is. Számomra lényeges dolog a szabadság, ami annyira nem fekszik a szigorú hierarchiákban elvárt viselkedésmintához, hogy nemrég az is kiderült, hogy kinn tilos a vízöntő jegyben születés.
- Mi az a jól bevált módszered?
- A feladatod vezeti az utadat, amiben abszolút improvizációban használod az eszedet. Ám a ráció mindig képet alkot a rendelkezésére álló információkból, ami arra jó, hogy fel tudsz készülni a lehetséges élethelyzetekre.
- Milyen lehetőségek vannak a hierarchiákon kívül?
- A hierarchiák gondoskodnak és ezért elvárnak cserébe valamit. Ez leginkább a nekik behódolás, azaz az általuk közvetített célok és gondolatok kritika nélküli elfogadása. A legkisebb ellenállás is nagy bűnnek számít, aminek olyasmi eredménye lesz, mint a kiátkozás vagy száműzetés. Ám itt nem csak magadra maradsz, hanem ellenszélbe is kerülsz, nehogy a sikered kísértésbe ejtsen másokat. Ez azt jelenti, hogy ha ilyen útra lépsz, nagyon nehéz dolgod lesz kevés lehetőséggel.
- Mi ilyenor a megoldás?
- Amit a sikeres emberek mondanak. Hinni kell önmagadban és túl kell jutni a hehézségeken. Nincs ez másképp itt sem.
- Igen, de az élet folyamatos nehézségeket jelent még egy sikeres ember számára is.
- Igen, de ebben meg lehet látni a jót is. Egy meditáló ember számára egy cél van, távolodni az anyagi világtól. A nehézségek itt nem kívülről érkeznek, hanem belül jelennek meg. Akik ezt csportban csinálják, nem tudom milyen nehézségekkel kell szembe nézniük, de gyanítom, hogy azok nincsenek egy súlycsoportban azzal, amiken én mentem keresztül. Ha az ember itt sikeres lesz, az személyes hatalom képében jelenik meg, amiért nagyon meg kell szó szerint is szenvedni. De visszakanyarodva az eredeti gondolatmenethez, egy égi típusú kollektíva nagyon hasonlít egy kommunista közösséghez, ahol az egyformaság a menő és az élet célja az isteni rezgéskörnyezetben tartózkodás. Ez azt jelenti, hogy olyan energetikai környezetben vagy, ami rendívül jó érzés, ám az időd nagy részét a hálálkodás teszi ki. Én úgy gondolom, hogy ha az időd nagy részét a pénzkeresés teszi ki, az sokkal izgalmasabb az egész napos imádkozásnál és itt a siker azt jelenti, ha nem robotolnod kell érte, hanem élvezed, amit csinálsz.
- Mi a helyzet a ranggal? Hogyan néz ez ki a hierarchián kívül?
- Érzékeny kérdésre tapintottál rá. Ez talán a legnagyobb különbség és egyben egy olyan probléma is, amit alig ért valaki. Aki érti is inkább kihasználja ezt a zavaros helyzetet, mint nekiállna a megoldásnak. A rang a kollektív oldalon úgy néz ki, hogy az a te rangod, aki vagy az intuitív agyféltekén. Az egyéni oldalon azonban az a rangod, amit elérsz az életben. Az idegen beavatkozás egyik célja ennek a problémának a megoldása, de sajnos a racionális agyfélteke szempontjainak figyelmen kívül hagyásával.
- Miért nem veszik figyelembe?
- Mert a szemükben a racionális agyfélteke csak egy program. Te az ő szemükben félig gép vagy, félig ember.
- Ezt nehéz elhinni.
- Nem is sejted, mennyi olyan dolog van a világban, amit nehéz elhinni. Ezért az emberek nem is teszik.
- Mi a te megoldásod?
- Határral ellátni a fizikai világokat és rendezni a hozzáféréseket. De már megvan, csak a gyakorlatba kell átültetni.
- Ezt hogy értsük?
- Mintha elkészítettem volna a tervezőasztalon, ám lasssan kiderül, hogy nincs ilyen szakember, ezért a megvalósítást is nekem kell levezényelnem.
- Hogy néz ez ki a mi szemszögünkből?
- Ebben a világban a pénz határoz meg mindent. Akinek pénze van, az úgy él, mint egy félisten és ahhoz szokott, hogy ő a főnök és akinek nincs pénze, neki ugrál. Nekem viszont nincs pénzem és ez is vitt a harcosi útra, mert mindenki a prédát látta bennem. Általában az van, hogy aki emelkedik, az távolodik a pénzszerzéstől és értékessé válnak az energiái. Amire le is csapnak ebben a helyzetben magukat jól kiismerő emberek, ezért élesben ki lehet tanulni a spirituális harcot.
- Kik ezek az emberek, akikről beszélsz?
- A válasz felkorbácsolná az alacsony látószögű indulatokat. Ennek az szokott lenni az eredménye, hogy nem azokon csattan az ostor, akiken kellene. Ám az én ostorom más.
- Tehát ha jól értem, a Földön elcsúszott az égi rang kérdése azon, hogy itt az emberek egyéni tudatközpontú világban élnek elkülönülve egymástól.
- Igen és ez rendszerszintű probléma és egyben fenyegetés is az égi, kollektív társadalmakra. A helyzet azonban ennél is bonyolultabb, annyira, hogy nem is tudom érdemes-e erről beszélnem. Ugyanis a világok itt sincsenek elkülönülve, ám a felek így nem ismernek magukra.
- Várj, ha a rangok eltérőek a kollektív és az egyéni tudatok világaiban, akkor te hogyan határozod meg ebben a saját rangodat?
- Amikor elkezdtem ezzel a problémával foglalkozni, természetesen szembe mentem a kollektív parancsokkal. A kollektív hierarchiák meglehetősen merevek, amiben neked földi emberként semmilyen mozgástered nincs. Ám a földi ember rendelkezik a probléma megoldásához szükséges logikai alapú rációval, de ez a képesség egyben komoly probléma is rossz kezekben. Jó kezekben azonban kiderült, hogy ehhez harcosnak is kell lenni, mert mindkét világ ellenségesen viszonyul ahhoz, aki ezt rendezni akarja.
- Miért?
- Mert sokan a zavarosban szeretnek halászni és nem érdekük a tisztán látás. Ráadásul ez egy erősen félreértett helyzet, ami elkezdtett rögzülni és kialakítani az új normalitás elitjét. Az idegen beavatkozás elve egy olyan reset, ami véget vetne ennek a világnak úgy, hogy a probléma megoldása kihúzni a konnektorból a dugót és volt probléma, nincs probléma. Ugyanis ezek az idegenek egyáltalán nincsenek a helyzet magaslatán. Eléggé kompromittálódtak, beleragadtak az élethelyzetekbe és nincs jobb ötletük azzal a kiegészítéssel, hogy ez az ördög világa.
- Még mindig nem egyértelmű, hogy mi itt a te rangod?
- Van egy kollektív rangom, amitől megfosztottak és van egy egyéni rangom, ami annyira magas, hogy nem értelmezhető számukra, de számotokra sem. Ezt úgy szereztem, hogy a mélytranszban kiérdemeltem. Ám az egyéni tudatommal és nem a kollektívvel, amit aztán megpróbáltak tőlem lenyúlni egy megszállással. Itt jegyezném meg, hogy a téma annyira összetett, hogy erről egyszerűen beszélni szinte lehetetlen. Ezért itt ezt le is zárnám és inkább a földi gyakorlati kérdésekre váltanék.
- Itt mi a rangod?
- Amit felépítek magamnak. Azzal itt senki sem tud mit kezdeni, hogy a 36. dimenziótól kezdve fölfelé milyen rangom van, ami attól még megmarad, hogy itt a 3D-ben újat építek magamnak. Ami szintén nem egyszerű, mert külön kell választanom a feladatokat és a saját dolgaimat. Ezért van egy feladat rangom és a személyes céljaim, amik összehangolása sem egyszerű.
- Hogyan oldod meg?
- A kereteit az admin-játék szint adja. Az elve pedig az, hogy a hatalmat nem az határozza meg, hogy ki ül a hierarchiák csúcsain, hanem az, hogy a fizikai világban azzal foglalkozz, amivel igazán szeretnél. Így nem vagyok arra rákényszerülve, hogy olyan elvárásoknak kelljen megfelelnem, amik nem kompatibilisek az elveimmel. Ám ehhez olyan hatalmat kell érvényesíteni, ami biztosítja, hogy ha valahova elmegyek dolgozni, ne higgyék se tévedésből, se szándékosan azt, hogy akikhez, azok az uraim.
- Hol tart ez az érvényesítés?
- Már a végjátékban.
- Mi lesz utána?
- Minden a színfalak mögött zajlik, én pedig foglalkozhatok olyan kiemelt ügyekkel, amik hétköznapi díszletek között zajlanak. Persze előfordulhat, hogy a saját szabályaim szerint, amik rám is vonatkoznak én leszek a legalkalmasabb olyan feladatokra, amik földi hatalomba helyeznek. Ha így is lesz, ezekkel igyekszem gyorsan végezni.
- Úgy érzem, ez az egész nincs letisztulva.
- Mint mondtam, haladok a sugaramon és ha helyzet van, improvizálok. A sugár vezet az utamon, ezért nincs szükségem arra, hogy mindent tudjak, ami egy ilyen komplex helyzetben nem is lenne szerencsés. Mivel a sugár reagál a pályán lévők lépéseire, nem is érdemes tervezgetni, mert minden képlékeny. De amíg a helyzetnek van megoldása, ennek a valóságnak a jövője biztosított.
- Hogy lehet veled kapcsolatba lépni?
- Vagy sikerül vagy nem. Az, hogy kikkel kerülök érdemi kapcsolatba és meddig, azt paraméterek szabályozzák. Alkalmasság, képesség, kompetencia és a szabad akarat oda-vissza.