Műfajok | ***** *


- Egy árva szót se mondtál a műfajokról a Műfajok című beszélgetés alatt.

- Mindenki tudja mik azok és ez egy összetett rendszer ahol annyi mindenből annyi minden szál ered, hogy sosem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy csak egy filmben játszol.

- Most hány filmben vagyok?

- Jelenleg 22-ben, de abból a fele jelentéktelen statiszta a szereped. A maradék fele pedig jelentős statiszta. Igen, ezt döntsd el te, szerinted az az egy merre billen.

- Akkor marad 5 vagy 6 olyan filmem maradt, amiben nagyobb szerepekben vagyok?

- Igen. 3 vagy 4 külön műfajban. Ha a másiknak egy vígjáték megy, abban neked is valamilyen vicces szereped van akkor is, ha neked az nagyon nem az. Mondjuk fekvőgipszben egy kórházban feküdni neked biztosan nem vicces, de a magasabb dimenziós humor egyik jellemzője, hogy mindig mások nevetnek.

- Van-e ezen az egészen etikai kontroll?

- Ez ott volt az első csomagban azok között, amiket azonnal megcsináltam. Innentől már csak tesztelem. De tudtam, hogy biztosan félelem és/vagy irigység alapú vádak fognak érni engem, ezért megnyugtatásul megalapítottam az Égi Etikai Testületet is, szintén nagy lobbyerővel.

- De tudod ugye, hogy mi ezzel a probléma?

- Tudom, ezért tudok humort csinálni belőle. Akik nevetnek, ők biztosan magasabb dimenziósok.

- Mit jelent az, hogy fut rajtam egyszerre 4 műfaj?

- A viselkedésed olyanná válik, hogy egyszerre négy feltételnek is megfeleljen. Mert a benne szereplő emberekre is igaz, hogy amit hisznek, nekik az van és minél nagyobb a másik szerepe, annál markánsabb ez a vetülés.

- Hogyan tudom, melyik műfajban vagyok épp?

- Egyszerre vagy mind a négyben, de az, amiben az adott sztori fut a te "itt és most"-adban, az mindig felerősödik.

- Hogy találtad ezt az egészet ki?

- Válaszolgattam az ilyen kérdésekre, mint amiket felteszel, csak sokkal nagyobb kapacitáson, magamban és gyorsabban.

- Mi van akkor, ha két külön műfaj egyformán erősödnek fel?

- Ekkor jön elő a Színész művészete. A nagyobb színészek hármat is tudnak.

- De te a mindennapi életemről beszélsz?

- Ugyanez volt eddig is, csak már van rá reményed, hogy tudd is, mi történik. Mert sok hülyeség és ellenönprogram blokkolja mindenki életét. Amire azt mondtam, hogy minden autóba építenek fékrendszert, hátha ez is ilyen, csak automata. Ha már fentről amúgy is hülyének néznek minket, tök mindegy, mekkora hülyének néznek minket alapon egy meglátásnak köszönhetően polaritást tudok váltani és nem mi leszünk a hülyék. Ahhoz, hogy itt karriered legyen, először mindenki hülyeként kezdi. Ha itt bizonyítasz, te hülye, nem leszel többé hülye.

- Mi erre a szlogened?

- Maradjatok ugyanolyan hülyék, mint voltatok és ti is jól jártok, meg én is.

- Te hol jársz ebben jól?

- Történetek a Semmiből. A jobbakból először pilotok készülnek, amik ha tetszenek az angyaloknak, akkor játékok, filmek, sorozatok és holoshow-k készülnek belőlük. Vagyis van munka vele, még ha az alapanyag ingyen is jön.

- Hogyan tettél szert erre a tudásra?

- Mint minden, ez is spirituális katonai rendszerből van és menet közben improvizálva szereztem meg a szükséges tudást. A technika a jövőbelátók megszívatása ötletekor született. Amiből lett a holomedia. Első feladat volt, hogy mit lássanak, a második pedig az összehangolásról szólt, hogy azok szinkronban legyenek egymással. Innen már csak egy lépés volt a holografikus tartalomszolgáltatás. Letesztelve.

- Egy pappal beszélgetve is ezt az informatikai dumát nyomatnád?

- De igyekezném a terminológiát az ő környezetéhez igazítani.

- Te is szerepelsz ilyen holofilmben?

- Persze. De hogy milyen szerepekben, azt még nem tudom. Élőben közvetítem a visszatérésemet. Egyelőre egy faszi vagyok, aki 20 éve meditál.

- Annyi kérdésem lenne, csak mind egyszerre jönnek és egy se jön most ki.

- Nincs megtiltva a folytatás.