3 | A világok egymásra gyakorolt hatása
Az alap tehát az, hogy öt valóság van attól függetlenül, hogy a világ lehet ennél sokkal kiterjedtebb, ám a megértés most a cél és nem a precíz feltérképezés.
Az öt világ a következő:
1. a Külvilágban élő valóság
2. a Benn élő álomvilág
3. a Kinn létrehozott spirituális világ
4. a Benn létrehozott fizikai világ
5. a Köztes Világ, amire mind a négy hatással van
Mivel mi a Köztes Világban vagyunk, ebből a szemszögből vázolom azt, amire eddig jutottam. A Köztes Világba azok jutottak, akik tudata úgy emelkedett, hogy közben az agyuk továbbra is vetíti az általuk ismert világot, ezért a döntő többség a felemelkedést sem vette észre. Ez egyrészről egy rendkívül érdekes és izgalmas helyzet, másrészről az vele a probléma, hogy a problémákból kiemelkedve a problémamentes zónába mindenki elkezdi visszavetíteni a problémáit, mert folytonosságot érzékel és senki sem közli velük az új helyzetet. De ha valaki közölné is, alig hinné el valaki a valóság ereje miatt. Pedig a hologram (= a világ) működésének fő szabálya: amit hiszel, neked az van. Az 5. pontban megjelölt világ egyik legnagyobb problémája tehát az, hogy túlzott mértékben jeleníti meg az 1. pontban vázolt világot.
Lefrodítva az imák (= kérések) meghallgattatásra találtak, megtörténtek rájuk a megfelelő lépések, ám az imák az után sem maradtak abba és változatlan formában érkeznek. Senki sem érti, miért. Azért nem értik, mert senki sem ismeri a Külvilágot, sem a kőkemény valóság természetét. Ha az agy nem kap közvetlen és hiteles információt valaminek a változásáról, akkor bizonyíték híján nem fogja azt elhinni. Ha nem hiszi el, a világ a hite (a nemhit is hit) szerint fog reagálni, azaz a problémák visszavetülnek. Ha a problémák visszavetülnek, az bizonyíték lesz mindenki szemében, hisz jelen vannak az orruk előtt.
Az imákat küldőkkel kapcsolatos legnagyobb probléma az, hogy eleve alárendelik magukat és a világukat a többinek. Egy olyan világot rendelnek alá a többinek, ahol jelen van a logikai alapú ráció, azaz a problémák megoldásának képessége, míg a többiben nem. Amikor az elmémmel kitörtem ebből és a fenti dimenziókban mint problémamegoldó lettem ismert, lefelé jövet azzal kell állandóan szembenéznem, hogy egy olyan világban van a bázistestem, ahol mindenki leborul és könyörög azokhoz, akik meg engem hívnak oda, mint problémamegoldót. Amikor leesik nekik, hogy ki vagyok, már nem azt nézik, hogy fentről érkezem rájuk, hanem azt, hogy egy vagyok a sok térdepelőből és azonnal uralkodni akarnak felettem. Ez azért van, mert alaphelyzetben a fizikai végponton lévő emberi alakok irányítása a 2. pontban megjelölt zónából kellene, hogy történjen, ám ez keveredik az emberek hitében az őáltaluk létrehozott 3. pontban vázolt világgal, amin keresztül idegen szándékok és entitások kezébe adják a hatalmukat. Hiszel a lélekvándorlásban? Ha nem is hiszel, de tudod mi az, na ez a 3. zóna, amiben a Lélek nem egy kollektív entitás, hanem tulajdonképp egyén. A halottra nem úgy tekintesz, hogy a nagy lélek egy individualitását vesztett, visszatért darabjára, hanem a túlvilágon/mennyben/stb. továbbra is megmaradt egyénnek, aki fentről figyel és segít téged. Biztosan nem fizikai formában. A saját belsőd (2. pont) pedig azt érzékeli, hogy egy bizonyos határon túl mintha megfertőződne idegen elemekkel, hatásokkal és szándékokkal (3. pont), amiket te magad erősítesz meg a hiteddel.
A valóságban (1. pont) a hitnek nincs nagy ereje, sem nagy jelentősége, ám az álomban (2. pont) az mozghatja a világot. Idézném ahol csak tudom a hit és tudás kapcsolatát az eltérő nézőpontokból:
- Mi a hit?
- A ráció felől megközelítve a hit a nem tudásból eredő feltételezés.
- Az intuíció felől akkor mi?
- Az intuíció felől megközelítve hit a világ befolyásolására tett kísérlet, ami töltést ad a szándéknak, de nevezhetjük álomnak is.
- Mi a tudás?
- A tudás a ráció felől megközelítve a lehetőségek elérhetőségének jelen képessége.
- És az intuíció felől megközelítve?
- A tudás az intuíció felől megközelítve az álomnak a bizonyítékokra korlátozása.
Kicsit más a helyzet az ember által az első mennydörgéses villámlás után létrehozott 3. pontban vázolt világgal és a minden bizonnyal hasonló módon, csak fordítva keletkezett 4. pontban vázolt világokkal. Ugye a 3. pontban vázolt világ úgy keletkezett, hogy lecsapott a villám, amire elkezdték azt hinni az emberek, hogy létezik egy láthatatlan erő, amelyik kívül és felül van valahol láthatatlanul. Erre a hologram létrehozta, mire az emberek tanulmányozni kezdték és megerősödött a hitekben. Amikor az emberek esőt akartak és az megjött, bizonyítékra leltek abban, hogy az esőisten létezik, az esőisten pedig megerősödött. Az emberek tovább tanulmányozták és rátaláltak a magasabb dimenziókra, a különféle síkokra és a mindenféle szellemtestekre. Aki ezt a problémát meg akarja oldani, nem gondolkodhat a hagyományos úton, azaz teljesen új szellemiségre van szükség. A tudomány megjelenése amúgy véget vetett az esőistenek hatalmának, hogy aztán új isteneknek adják át a helyüket, akik hatalmukat immáron a háttérből érvényesítik. Ez korunk jelenlegi legnagyobb problémája, nevezetesen a 2. pontban vázolt világ által szintén félreértésből létrehozott 4. pontban vázolt világok, amiket alvás közben álomban van szerencséje mindenkinek megtekinteni. Ha a hitedben leborulsz a saját belső éned előtt, nagy kihívás elé állítod, ugyanis minél közelebb van a te világodhoz, ő annyival hülyébb. Ő azt teszi, amit az egyetlen megldásnak lát, erővel oldja meg a problémát úgy, hogy az általa hitt és vetített 4. pontban vázolt világot erőlteti rád, ami nem lesz nehéz, ha ő is egynek hiszi a két fizikai világot. Az 5. pontban vázolt világ úgy jött létre, hogy működésbe léptek a védelmi renszerek és ez az a köztes tér, amibe mindenki a problémát tolja. Ez amúgy feltételezi egy hatodik világ létezését, de ez még csak egy sejtés, hogy ugyanez létrejött a spirituális tartományban is (bár a gyakorlatban foglalkoztam vele, amikor megcsináltam az ÉlményParkot, ami nem létezhet a felette létrejött szellemi síkok nélkül), ami ebben az esetben azt jelentené, hogy ennek a problémának a megoldását mindenki térdepelve azoktól várja, akik szintén egy nagy problémában vannak.
Hogy hogyan lehetséges az, hogy sejtésről beszélek, de egyben arról is, hogy megoldottam a problémát? Úgy, hogy a 20 éves 0-24-ben végzett és elég komolyan vett meditációim során rájöttem arra, hogy az emberi kapacitásom kevés lesz ehhez, nem beszélve a rendelkezésemre álló életidőről. Ekkor született meg az ÉlményPark 3D vetítésre képes Holo Operációs Rendszer, mert az informatikai gondolkodáshoz nyúltam és először lemodelleztem, aztán le is programoztam az automatizált folyamatokat. Sok olyan dolgot találtam fel és ki, amikkel lehetővé tettem azt, hogy emberi kapacitáson végezzek el isteni szintű feladatokat. Mert mi másnak lehetne nevezni egy olyan vezérlést, ami egyben a problémákkal is foglalkozik és nem csak a fizikai, hanem a szellemi síkokra is vonatkozik? Egyedül voltam egy kapacitásomat nagyságrendekkel meghaladó feladatra úgy, hogy közben harcolnom is kellett mindenkivel:
1. a valóság urai egzisztenciális és nemzetbiztonsági veszélyt láttak fognak látni bennem
2. a benn élő felettes én (most nevezzük így) a saját megoldását érzi veszélyben
3. a kinn lévő spirituális valóság angyalai a hierarchiájuk rendjét féltik
4. az álomban látható fizikai világban pedig felütötte fejét a rendszeridegen individualizmus
5. a Köztes Világban pedig ez a rend veszélyt jelent a közben itt kiemelkedő nagymenők bizniszeire
6. tudtomon kívül ezt a zónát raktam rendbe legelőször, ezért itt soha nem léteztem, mint probléma
Úgy tudtam tudtomon kívül pontos és precíz megoldásokkal előállni, hogy a magam által írt holoprogramokat használtam. Egyszerre annyi feladatom volt, hogy lehetetlenné vált ezek egyidejű megértése és követése, ezért átálltam a Saját Sugár Követése modellre, ami hasonló ahhoz, hogy teljes átadásban vagy az angyalok felé, csak itt a saját magam által XD-be telepített sugárról van szó. Azaz fogalmam nem volt arról, konkrétan mit csinálok (minden felesleges információ amúgy is csak terhelte volna az agyamat), inkább megbíztam saját magamban. Pontosabban abban a lényben, aki én vagyok/leszek a szükséges dimenziószinten.
Elismerem, hogy ezt először elolvasva nem lehet könnyű megérteni. Próbáld meg úgy, hogy mondantról mondatra haladsz és addig nem lépsz tovább, amíg el nem igazodsz rajta.
Ajánlott linkek:
WebMap | https://webmap.diczig.com
Planet Earth | https://planetearth.diczig.com
Holo Install Center | https://holoinstall.diczig.com
hStore | https://hstore.holoinstall.com