Az orosz-ukrán háború 1
- Tehát háború?
- Ha két hadsereg összecsap tüzérséggel, légierővel, tankokkal és rakétákkal, azt nehéz nem háborúnak nevezni. Oroszországban pedig nehéz annak nevezni.
- Mi ennek az oka?
- Ez a példa jól mutatja az idegen beavatkozás problémáit is. Ez azt jelenti, hogy mi az oka, az más és más az eltérő szinteken.
- Miből gondolod, hogy ebben benne van az idegen beavatkozás?
- Közben megismertem őket és számomra teljesen egyértelmű a sok jele, amit egy ilyen ismeretekkel nem rendelkező ember nem tudna. Itt van mindjárt az, hogy tilos háborúnak nevezni. Szerintem Putyinnak tök mindegy lenne, ki hogyan nevezi, a békét szinte vallásként hirdető idegeneknek viszont nagyon nem az. Finoman szólva is kellemetlen, hogy ők beavatkozóként a Földön háborút indítanak.
- Ismered Putyin érveit?
- Igen, csak nehezen tudom értelmezni. Először is, az orosz birodalmi gondolkodásra, ami a Szovjetunió idején is fennállt, az állandó terjeszkedés a jellemző. Ezt két időszakban nem tették, amikor belső harcok folytak. Ugye Putyin azt az orosz félelmet fogalmazta meg, hogy a Nyugat terjeszkedik és ők erre stratégiai problémaként tekintenek. A Nyugat utoljára Hitler idején támadt rájuk, aminek eredménye az lett, hogy Oroszország felemelkedett. Előtte pedig Napoleon volt a támadó, de annak is lehett oka az ellene felvonuló cári csapatok az osztrákok oldalán. Hitlerrel a Szovjetunió szövetségben volt, együtt támadták meg Lengyelországot és amikor Hitler elfoglalta Párizst, Sztálin meleg hangú gratulációt külött neki. Hogy a Szövetségesek oldalán találták magukat, az csakis annak köszönhető, hogy Hitler rájuk támadt. Ha már történészkedünk, magyarként én inkább olyasmikre emlékszem, hogy az orosz csapatok mentették meg az osztrákokat a szabadságharcunk idején és a második világháború után is ránk kényszerítették a társadalmi rendszerüket. Azaz Putyin erősen egyoldalúan fogalmazza meg félelmeit. Pláne úgy, hogy a NATO nem úgy terjeszkedik, hogy fenyegetően, hanem minden ország azonnal rohan hozzájuk jelentkezni, pont az orosz veszély miatt, amit épp Ukrajnában látunk.
- Mi a véleményed a szankciókról?
- Az orosz lakosságot kihagytam volna belőle. Csak a hülye nem vette észre, hogy ezek már kész tervek lehettek, olyan gyorsan léptek életbe, ám tény az is, hogy ez egy hatékony fegyver egy olyan nyersanyagexportőr országgal szemben, ami a bevételét a hadseregfejlesztésre költi. Az oligarcha rendszer egy középkori struktúra és azért nem fejlődnek, mert szétlopják az országot. Mi se fejlődnénk Orbán urakodása mellett, ha nem jönnének az EU pénzek. Mindezek fölött ott az idegen beavatkozás, aminek célja egyszerűen fogalmazva a világszegénység.
- Miért ez a céljuk?
- Mert nem értik a racionális világot. Csak szegénységben lehet az ember boldog, ők ezt mondják. Ám ennek erősen ellentmond az, hogy az embereik imádják a luxust, azaz van még számukra ciki jelenség, amire ők az időt gondolják válasznak, ami amúgy a 3D-re egy jó taktika.
- Ez mit jelent?
- Nekik van idejük. Három generáció itt csak 60 év és gyökeres változásokat lehet úgy előidézni, hogy a benne élők észre se veszik.
- Szerinted Putyin normális?
- Putyin az utóbbi éveket egy bunkerben töltötte a koronavírustól rettegve. Szakmai szemmel volt egy ok, ami meditációs élethelyzetbe hozta őt és ő gyakorlatilag nem az orosz elnök, hanem egy olyan magasabb tudatosságú ember, aki talán nem a legjobb helyre van bekötve. Hogy normális-e? Én is magasabb tudatosságú ember vagyok és akik nem értenek, engem se tekintenek annak.
- Mi Oroszország jövője?
- Oroszország legfőbb riválisa nem a Nyugat, hanem Kína. Akik úgy elhúztak mellette 30 év alatt, hogy még pislogni se volt idejük. Látva ezt az orosz hadsereget, tényleg csak az atomfegyverek tartják még életben azt az országot. Léteznek gondolom tervek arra, hogy milyen legyen egy globális kormányzás és az hogyan alakuljon ki, de ebbe most komoly problémaként lépett be az én visszatérésem. Mert nekem is van ilyen tervem, csak nem a földi hatalomvágy diktálja, hanem a galaktikus helyzet. Ami jóval komplikáltabb, mint gondolnád.
- Először ezt kérdezném, hogy mi a te terved?
- Annak a globális demokráciának a felélesztése, amit az idegenek el akarnak törölni, hogy...
- Miért akarják eltörölni?
- Ők egyetlen egységhierarchiát ismernek, amit mi itt diktatúrának nevezünk. Nem ismernek mást, én pedig egy másikat szeretnék, ami figyelembe veszi a helyi viszonyokat. A demokrácia és a szabadság rendszerfenyegetést jelent rájuk, nem beszélve a profitorientált és háborúzni szerető földi emberről. Ezek valós problémák, amikre nekem van megoldásom, ám kiderült, hogy ez velük nem megy csak nélkülük.
- Hogyan jött egyáltalán szóba az, hogy velük?
- Amikor belekezdtem ebbe, még nem tudtam, hogy kik is valójában az angyalok és azt feltételeztem, amit mindenki. Szerencsére nem voltam hülye, és garanciákat építettem be ebbe az együttműködésbe. Mivel nem vagyok megkeresztelve sem, engem nem vágott annyira hanyatt sem a Mennyei Atya, sem az angyalok. Lényeg a lényeg, elég hamar kiderült pár dolog, amikből olyan összetűzések lettek, hogy a tudatomat kilőtték az ismeretlenbe. Amivel én megismerkedtem és a mélytransz nevet adtam neki. Most térek vissza, ami egészen más dimenziókba helyezi azt, hogy egy faszi egy lakásban a globális kormányzásról fantáziál, mert számukra én egy isten vagyok. Aki rájuk is föntről érkezett.
- A második kérdésem a galaktikus helyzetről szólna, amire hivatkozol.
- Itt körben mindenhol olyan matriarchális társadalmak vannak, amikben mint egy sziget kering a Föld. A bolygónk közben egy tudatszint váltáson esett át, ami úgy néz ki, hogy eleinte ez a világ van, ami lassan megváltozik és felveszi a környező társadalmak mintáit, amitől én enyhén szólva se vagyok elragadtatva. Ám a vállalati uralomtól sem, amiről az a véleményem, hogy a demokráciával összeegyeztetheteten. Elemezzük egy kicsit. Vállalati uralom. Egy cégben sincs demokrácia ma sem. Ha ezt a modellt uralomnak nevezzük, az egyben a demokrácia végét is jelenti, amit ez a rendszer töröl el. Ha választani kellene a kettő között, akkor már inkább az idegenek, mert az emberségesebb, de szerencsére nem kell választanom, ha képes vagyok létrehozni egy olyat, ami sokkal jobban megfelel a fejlett embernek. Ám ez komoly harcokkal jár együtt szinte mindenki ellen, amire nekem előtte fel kellett készülnöm.
- Milyen harcok és hogyan készültél erre fel?
- Már eddig is számos lehetetlen és elképzelhetetlen dologgal találkoztam az elmúlt 20 évben, ezek egyike a nem vallásos isten, aki ha tényleg isten, akkor kábé ennyi is volt a felkészülés. A harcok pedig kifelé az idegenekkel, akikre annyira kiakadtam, hogy most már én akarok rendszert váltani náluk...
- Hogyan?
- Erre már vannak forgatókönyvek. Még anno, amikor lemértem az általános boldogságindexüket és nem ismertem annyira őket...
- Most hogy neveznéd őket, hogy megismerted őket?
- Hazudozó dumagépeknek. Szóval 20%-ot mértem, szemben a mi fölfelé kesergős 50%-unkkal. El tudod te azt képzelni, hogy a szemükben te milyen jólétben és luxusban élsz? Erre egy csomóan könyörögnek hozzájuk, hogy legyen még több pénzük, még több luxus és ha tudnád, ők hogyan élnek, biztosan arra gondolnál, amire én.
- Mire gondoltál, mert azért ebben nem vagyok biztos.
- Te borulsz le előttük, te hívtad be őket és te leszel az, aki mondjuk 20 év múlva imádkozik egy olyan emberért, mint most én. Ám a jelenben tök hülyék vagytok, ráadásul rendkívül ellenségesek. Én pedig látom az idegen megszállás és befolyás jeleit, amire a szakmai szemem azt is látta, hogy ez veletek nem fog menni, csak ellenetek.
- Ez neked nem probléma?
- Ha a hülyék ellened vannak, akkor tulajdonképp veled vannak.
- Nem mondanám, hogy be akarod magad hízelegni a szívünkbe.
- A szívmegszállást nem tartom egy civilizált dolognak és nem is törekszem rá.
- Mi a legnagyobb kihívás ebben a globális kormányzásban?
- Ha létrejön, nincs szükség a nagyhatalmakra. Amiknek amúgy is annyi, ha vége az olajnak, ami az egyik feltétele a modern világnak. Enélkül természetes folyamat lenne a harmadik világháború, ami amúgy szerintem a negyedik, mert az amerikai indiánok elleni volt az első. Az oroszok miből élnek? Olaj, gáz, atomerőmű. Mind kuka. Az amerikai dollár fedezete ma már csak a közbizalom, amit az olajban kereskedés monopóliuma intézményesít. Az olajmonarchiáknak is végük, ott állnak majd a modern városaikban a sivatag közepén.
- Ha nincsenek nagyhatalmak, mi van helyettük?
- Globális közigazgatás, globális parlamenttel, tisztességes pénzrendszerrel. Ha a gondolkodás átáll erre, nem lesz éhezés Madagaszkáron, mert a kiegyenlítődés is beindul. Könnyen lehet, hogy a világháborút nem tudjuk elkerülni, de ha azt nézem, hogy minden nagy változás egy ilyen háború után következett be, nem is biztos, hogy akarom.
- Mi lenne az alternatíva?
- Olyan dolog, amire csak az adhatna feloldozást, hogy mi kerülhető el vele.
- Jól elkanyarodtunk az orosz-ukrán háborúról.
- Nem kanyrodtunk el, csak nem közvetlenül beszéltünk róla.